Ravia Couture

Bemutatkozás – Ismerj meg minket

Ravia Couture – Egyedi menyasszonyi ruhák, személyes történettel

A Ravia Couture márkát 2012-ben alapítottuk meg, azzal a szándékkal, hogy egyedi, kézzel készült, méretre szabott menyasszonyi és alkalmi ruhákat készítsünk különleges nők számára. Márkánk öt éven át sikeresen működött: ez idő alatt számos menyasszony, örömanya és koszorúslány ruhája került ki a kezeink közül.

Két nagy sikerű divatbemutatónk is volt: a Gundel étteremben és a Kempinski Hotelben mutattuk be kollekcióinkat, ahol hatalmas elismerést kaptunk.

10 évnyi pihenés, családi élet és feltöltődés után most újra közösen alkotunk, és újra készítjük a szebbnél szebb menyasszonyi ruhákat, hogy minden menyasszony igazán önmagának érezhesse a nagy nap ruháját.


Páli Anna – Ruhatervező, főszabász, alapító

Már gyermekkoromban elköteleződtem a szépség, az anyagok és a ruhák világa mellett. A KMF ruhaipari szakán diplomáztam ruhaipari mérnök – ruhatervező-modellező szakon, majd pályámat a színházi jelmezek világában kezdtem, ahol megismerkedtem a mérték utáni szabóság alapjaival.

Ezután egy hazai divatházban dolgoztam, ahol kiváló mesterektől sajátítottam el a haute couture (magas szabászat) fogásait. Ezt a tudást mélyítettem el Angliában, ahol egy díjnyertes brit menyasszonyi ruha tervező mellett főszabászként dolgoztam egy dél-walesi kisvárosban. Itt tanultam meg igazán a menyasszonyi ruha készítés minden részletét, a klasszikus angol szabósági precizitással.

2009-ben megalapítottam első varrodámat, majd sógornőmmel, Páli Szilviával közösen életre hívtuk a Ravia Couture menyasszonyi ruhamárkát, amely 2010-ben elsőként Budán, a XI. kerületben nyitotta meg szalonját.

2015-ben úgy döntöttem, visszavonulok a városi pörgésből, és egy csodás zselici faluba költöztünk a családommal. A természet, a helyi közösség és az alkotás öröme új inspirációt adott.

Ahogy gyermekeim nőttek, egyre több időt fordíthattam ismét a munkámra. Végül egy csodálatos lehetőség kapcsán úgy döntöttünk, újra megnyitjuk menyasszonyi ruhaszalonunkat, ahol szeretettel várjuk a hozzánk forduló menyasszonyokat – újra ketten, Szilviával.


Páli Szilvia – Tervező, alapító, ruhaipari művésztanár

A nevem Páli Szilvia, a Ravia Couture egyik alapítója, tervezője, és mindenekelőtt: alkotó.

Végzettségem szerint ruhaipari mérnök, tanár és művésztanár vagyok. A hivatásom és szenvedélyem mindig is a divathoz, a női öltözködéshez és a finom részletekhez kapcsolódott.

Szeretem a visszafogott, nőies stílust, a letisztult eleganciát és a klasszikus szabásvonalakat. Különösen vonzanak a minőségi anyagok, és hiszem, hogy egy ruhának különleges kisugárzással kell bírnia – olyannal, amitől a viselője valóban önmagát érezheti benne.

Budaörsön élek férjemmel, négy gyermekünkkel és egy kedves puli kutyussal. A családom és a természet közelsége számomra végtelen inspirációforrás. Nap mint nap abból a vágyból alkotok, hogy valami egyedit, szépet és értékeset adhassak azoknak a nőknek, akik megtisztelnek bizalmukkal.


Amit kínálunk

A Ravia Couture-nél nem csupán ruhát készítünk, hanem:

  • egy élményt adunk a tervezéstől az utolsó próbáig,
  • figyelmet és gondosságot, amit a tömegtermelés nem tud nyújtani,
  • és egy olyan ruhát, ami valóban Rólad szól.

Elérhetőségünk:

email: inforaviacouture@gmail.com
Páli Szilvia
Telefon: 30-228-7177

Páli Anna
70-675-1519

Facebook
Insta
Tiktok

Cím: Budaörs, Budakeszi u. 1.
Cég: Rc- Bridal 2012. Kft.

Itt írhatsz nekünk, ha kérdésed van, vagy időpontot foglalnál

Kapcsolat